A legnagyobb spanyol − és piaci kapitalizáció alapján a legnagyobb eurózónás − bank, a Banco Santander úgy döntött, hogy leírja a leírandókat, és ezzel gyakorlatilag profit nélkül zárja a tavalyi utolsó negyedévet. A bank összesen 3,18 milliárd eurónyi céltartalékot képzett különböző veszteségeinek pótlására; ebből a legnagyobb részt a spanyol ingatlantulajdonán leírt 1,8 milliárd euró hasítja ki, de nem elhanyagolható a portugál kötvényállományon leírt 600 millió euró sem; ezenkívül a bank befektetési portfóliójának több másik pontján is jelentős veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. Mindezek nyomán nem meglepő, hogy a nettó profit 98 százalékot zuhant, az egy évvel korábbi 2,1 milliárd euró után 47 millióra euróra esett − pedig az elemzők 1,7 milliárd eurós nyereségre számítottak. A bank költségei éves összevetésben közel tíz százalékkal emelkedtek.
Volt azonban pozitív meglepetés is, a bank kamatjövedelme 7,97 milliárd euróra nőtt a negyedben az elemzők által várt 7,72 milliárd helyett. Mivel Spanyolországban hosszú ideig nem lesz gazdasági növekedés, egyre fontosabbak a bank dél-amerikai pozíciói. A bank története során először szerezte profitja nagyobb hányadát Latin-Amerikában, mint Európában; előbbi régió adja a nyereség 51 százalékát, az angolszász országok a 12 százalékát, a kontinentális Európa pedig csupán egyharmadát. Spanyolországban 7 százalékkal csökkent a teljes hitelkihelyezés, azon kívül azonban 8 százalékkal bővült.
