A bevételek szintjén a várakozásoknak megfelelő számot közölt a Nokia a negyedik negyedéves gyorsjelentésében. Ezzel szemben a működési eredmény és az egy részvényre jutó profit meghaladta a várakozásokat. A Nokia 954 millió eurós veszteséget szenvedett el ugyan a negyedik negyedévben, azonban az egyszeri tételeket leszámítva 478 millió euró volt a profit, ami jobb annál, mint amit az elemzők vártak. A társaság összesen 20 millió darab okos telefont adott el, ami szintén jobb a becsültnél. Ezzel azonban még mindig nagyon le vannak maradva az Apple 37 millió darabos iPhone-értékesítésétől. A Nokia ráadásul 30 százalékkal kevesebb okos telefont adott el a negyedik negyedévben, mint az előző év azonos időszakában. Az eredményt tovább rontotta, hogy az átlagos értékesítési ár is csökkent 10 százalékkal. A kisebb értékesítés azzal magyarázható, hogy a Symbian operációs rendszert tudatosan leépítő Nokia a Windows Phone-nal ellátott készülékek eladásaival még nem tudja kompenzálni a korábbi széria visszaesését. Ennek eredménye, hogy a Nokia bevételei 20 százalék felett csökkentek, a működési eredmény pedig kevesebb mint a felére esett az egyszeri tételek nélkül. A részvény árfolyama 6 százalékot drágult a hírre.
