A drága üzemanyag hatására megváltoztak a csehek utazási szokásai, hosszú idő után újra többen veszik igénybe a tömegközlekedést, különösen azokon a járatokon, amelyek színvonalas szolgáltatást nyújtanak − állítja a Mladá Fronta Dnes napilap a közlekedési minisztérium adataira hivatkozva. A trendforduló már tavaly év elején elkezdődött, ugyanis a tárca kimutatása szerint 2011 első kilenc hónapjában a vonatot használók száma két százalékkal nőtt, az egyes városok tömegközlekedése szintén növekvő volument mutat, egyedül a távolsági buszjáratok esetében nem érződik változás. − Az utasszám csökkenése főleg ott állt meg, ahol kellően színvonalas tömegközlekedési járatok állnak rendelkezésre, például ez érvényes a Prágát az agglomerációjával összekötő vonalakra − mondta Miroslav Vyka tömegközlekedéssel foglalkozó szakértő. A cseh vasutak (CD) mindössze annyit tett közzé, hogy tavaly több millió utassal nőtt a forgalmuk, a társaság az utóbbi években felújította szerelvényeit, aminek gyümölcsét most aratja le. A buszjáratok esetében tavaly két százalékkal csökkent a forgalom, azonban ez is csak viszonylagos, mivel a járatok ritkítása miatt 2011-ben 10 százalékkal mérséklődött a buszok által megtett kilométerek száma.
