Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Új, más országok előtti is nyitva álló kormányközi szerződésben keresik a megoldást az eurózóna tagjai, miután a péntek hajnalig nyúló tárgyalások után az európai állam- és kormányfők sem a németek által szorgalmazott teljes uniós alapszerződés-módosításról, sem Van Rompuy javaslatáról nem tudtak megállapodni. Előbbit politikailag kivitelezhetetlennek tartották a találkozón, utóbbit viszont a Lisszaboni Szerződés 12-es jegyzőkönyve tette volna lehetővé: a szerződés bizonyos pontjai módosíthatóak, ha európai vezetők egyhangúan amellett döntenek. Ez azonban a brit miniszterelnök, David Cameron merev elutasításán bukott meg, így vészmegoldásként egy új, az európai szerződésektől gyakorlatilag független államközi szerződés mellett döntöttek az országok.
Az új kormányközi szerződés a Merkel−Sarkozy-paktum, a \"költségvetési alapelv\" (fiscal compact) minden eddiginél szigorúbb államháztartási elveinek gyakorlatba ültetéséről, konkrétan a nemzeti jogi kodifikációjáról szólna. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy a költségvetéseket már a jövő évi büdzsékben ki kellene egyensúlyozni, különben eleve életbe sem léphetne a költségvetés, vagy súlyos és automatikus szankciók követnék azt. Számos részletet ugyan eddig nem dolgoztak ki, ám több, áthatolhatatlannak tűnő jogi probléma tornyosul a szerződés előtt: az európai intézményrendszert például nem használhatnák a szorosabb együttműködést kötő országok, így mind az Európai Bizottság, mind az Európai Bíróság kívül maradna. Az eredeti Merkel−Sarkozy-tervben éppen ez a két intézmény biztosította volna az egyezmény betartását − előbbi bürokráciája döntött volna előzetesen a költségvetésekről, utóbbi pedig utólag a szankciókról −, ennek hiánya tehát alaposan meggyengíti a fiskális paktumot.
Az intézményi problémán egyes szakértők szerint talán túl lehet lépni − például ha kompromisszumokkal sikerül megnyerni a britek támogatását, hogy mégis uniós szintre kerüljön az együttműködés −, ám továbbra is megoldatlan marad a nagyobb probléma: az uniós gazdaság stagnálása. A fiskális alapszabály miatt például az elsődleges többlettel rendelkező, kifejezetten prudens Olaszországnak semmit nem kell változtatnia, Franciaországnak viszont egészen komoly költségvetési kiigazítást kell végrehajtani, ami súlyosan visszavetheti növekedési kilátásait, csökkentheti adóalapját, és így mégis nőhet a deficit.
Kiábrándító volt az uniós vezetők döntése a közvetlen válságkezeléssel kapcsolatban is. Elfogadták ugyan a permanens országmentő alap, az ESM beindításának előrehozatalát − amivel az EFSF és az ESM 2012 júliusától 2013 júliusáig párhuzamosan fog futni −, és felülvizsgálják ez utóbbi tőkéjének együttesen 500 milliárd eurós felső plafonját is, ezenkívül az IMF-en keresztül 200 milliárd eurót vonnának be az európai mentőalapba, ám a legtöbb elemző szerint ennél lényegesen többre lenne szükség ahhoz, hogy a piac komolyan vegye az alapot. A piaci várakozások szempontjából eleve bukásként értékelhető, hogy az ESM a mostani csúcson tárgyaltak értelmében nem kapja meg a banki jogi státust, és így nem tudja az Európai Központi Bank segítségével megsokszorozni tűzerejét. Döntés született emellett arról is, hogy az európai pénzügyi stabilitási alapot (EFSF) és az európai stabilitási mechanizmust (ESM) operatív értelemben az ECB vezesse. Félő azonban, hogy a piacok látszatintézkedésként leplezik le a döntést, hiszen a várva várt ECB-pluszforrás így is elmarad. Nem meglepő, hogy a legtöbb kommentár szerint a mostanra előállt helyzetben az ECB igazgatótanácsa lett a kontinens legnagyobb hatalmú entitása.
Az európai vezetők egyértelművé tették továbbá, hogy a magánszektor válságkezelésbe való bevonásával kapcsolatban szakítanak a \"deauville-i gyakorlattal\", arra ugyanis a piac nagyon negatívan reagált − mondta beszédében Van Rompuy. Amennyiben tehát lehetséges, az európai vezetők nem fogják keresni a lehetőségét, hogy megosszák a veszteségeket a befektetőkkel: nem kell több leírástól félniük, a terheket teljes mértékben az adófizetőknek kell állniuk.
