Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
− Több jel utal arra, hogy az európai politikusok inkább az eseményekkel sodródnak, mintsem az eurózóna felépítéséből adódó problémákat akarnák megoldani. Hogyan lehetne hatékonyabb a válságkezelés?
A halogatáson túl a nemzeti pénzügyi kultúra és szokások által meghatározott nézetek alapján árokásásba kezdtek az európai vezetők, és ez még nehezebbé teszi egy olyan módszer kialakítását, amivel hosszú távon meg lehetne oldani az államadósságok fenntartható finanszírozását. Az én véleményem szerint ideje végre az euró megmentésére koncentrálni, hiszen az adósságválság elhúzódó, kétes esélyű menedzselése maga alá temetheti egy idő után magát az eurót is. Ezért lenne szükség a hasonlóan fejlett és hasonló pénzügyi kultúrával rendelkező országok között egy szorosabb, a fiskális együttműködés elmélyülését célzó kapcsolatrendszerre. Így többsebességes eurózóna alakulna ki: az adósságválsággal küszködő déli országok az EFSF vagy az IMF segítségével valósítanák meg a szükséges kiigazítást, miközben az északiak elmélyítenék az együttműködést.
− Németország szerepe kulcsfontosságú, hiszen a jelenlegi helyzetben két potenciális megoldást is a legnagyobb európai gazdaság vezetői utasítanak el − az ECB végső hitelezőként való bevonását és az eurókötvényeket.
A német közvélemény a második világháború után kialakított és sikeresnek bizonyult pénzügyi kultúrája alapján elutasít minden inflációveszélyes vagy a nemzeti politikai elit felelősségét elmosó megoldást. Németország eredetileg is idegenkedett az eurótól, belépésük feltételeként éppen a fiskális transzferek tilalmát szabták meg. Az ECB pénznyomtatásától pedig a háború utáni hiperinfláció emléke miatt még most is irtóznak a németek. (A Bundesbank mintájára létrehozott ECB alapszabálya egyébként is tiltja ezt.) A többi eurózónatag szerint persze jelenleg inkább deflációs veszély van; a dilemma feloldása azért is nehéz, mert mindkét oldalon kulturális alapú érvek állnak.
− A mediterrán euróországok az euró bevezetése előtt mind a versenyképességi, mind az államadóssággal kapcsolatos gondjaikat bizonyos mértékig rendezni tudták a fizetőeszközük leértékelésével. Megoldás lehet ez a mostani helyzetben?
Az euróban denominált államadósságuk csak nőne a drachmára vagy lírára való átállással, versenyképességi előnyöket pedig akkor biztosít a leértékelés, ha az adott ország exportképessége egyébként rendben van. Ez utóbbi például Görögország esetében kétséges, ez teszi olyan rizikóssá az eurózóna egésze számára a görög adósságmentést. Ezért kellene az adósságfinanszírozást és az euró megőrzését különválasztani.
− Egyre több megfigyelő veti fel a kérdést, hogy van-e egyáltalán létjogosultsága az eurónak, ha ennyire bizonytalan és aszimmetrikus intézményi alapra építették fel.
Az euró messze az európai integráció legfontosabb vívmánya. A globális gazdaságban kialakuló régiós blokkok között csak abban az esetben lehet komoly szereplő Európa, ha hiteles közös valutája van − ezért kellene a fiskális mélyülésre képes és alkalmas tagországokat mihamarabb elindítani ezen az úton.
