Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Iszonyatos, ami elé nézünk, az eurózóna megmentéséről szóló javaslatok ugyanis már rég nem a racionalitás talaján állnak − összegzett a Napi Gazdaság kérdésére Pogátsa Zoltán, a Nyugat-magyarországi Egyetem docense. A közgazdász szerint a közvetlen veszélyek hatalmasak, hiszen a két nagy bajba jutott eurózónatag, Spanyolország és Olaszország államadósságának refinanszírozási rátája már csak egy százalékpontra van attól a 7 százalékos szinttől, ahol korábban Írország és Portugália is az IMF és az EU segítségét kérte. Egy rendezetlen görög csőd után könnyen megugorhatnak a spanyol és olasz kötvényhozamok Pogátsa szerint, az EFSF jelenlegi 440 milliárd eurós tőkéjének legalább a négyszeresére lenne szükség a két nagy ország megmentéséhez − így egy olyan egyezség híján, amely a válság további halogatásáról szólna, azonnal rengeteg irányba indulhatnak a válság tovagyűrűző hatásai.
A valódi probléma azonban nem a közvetlen túlélés, hanem az, hogy az eurózónának alapvetően rossz a konstrukciója − véli a közgazdász. A különböző növekedési rátájú és versenyképességű országoknak ugyanis más-más kamatlábra van szükségük, márpedig a közös monetáris politika ezt nem teszi lehetővé. A valutaövezet perifériáján mindig gyorsabban növekednek az országok − ha nem, akkor éppen az a baj, hogy nem tudnak elég gyorsan felzárkózni. Az ezek szempontjából túl alacsony kamatláb buborékok kialakulásához vezet, mint Spanyolország és Írország esetében, az egyes országok szempontjából túl magas központi kamatláb viszont éppen hogy a gazdasági növekedést fojtja meg − érvelt Pogátsa, aki szerint Robert Mundell kanadai közgazdász már több évtizede rámutatott a problémára. Az euró egyik elméleti atyjának tartott közgazdász kifogásait viszont figyelmen kívül hagyták, mostanra pedig már késő lehet − már csak azért is, mert az USA és Japán gazdaságának is mély strukturális gondjai vannak, a megmentő Kínában pedig több, egyelőre ki nem pukkadt eszközbuborék is lehet.
