Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Európa nem fog visszacsúszni a recesszióba − mondta tegnap magabiztosan ausztráliai látogatásán José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, hozzátéve: mérsékelt növekedésre számítanak a második félévben az eurózónában. Az elemzők azonban egyre kevésbé értenek egyet vele, az uralkodó vélemény szerint a tőzsdék már javában az újabb visszaesés lehetőségét árazzák. Az európai és az egyesült államokbeli politikai elit a jelek szerint nem tud mit kezdeni a felhalmozott adósságokkal, a megszorítások nem elég hitelesek, ráadásul az adóemelések és kiadáscsökkentések miatt csak tovább romlanak a növekedési kilátások, tehát jelenlegi gyenge szintjén marad a kereslet.
Valójában azonban a fejlett országok nem is másztak ki a 2007−2009-es recesszióból: az Egyesült Államok munkaerőpiacán például megszűnt nagyjából tízmillió állás, ám a gödör mélyéhez képest csak százezer új jött létre − mondta a Napi Gazdaságnak Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója. Elsősorban a magánszektor és azon belül is a feltörekvő piacokra exportáló nagyvállalatok voltak azok, amelyek magukra találtak a recessziót követően, ám a tőzsdei fellendülést és a vállaltok nyereségtermelő képességének visszaállását a gazdaság többi részében alig lehetett érezni − többek között azért, mert a vállalatok részben éppen kiadáscsökkentéssel javítottak mutatóikon, ami rengeteg elbocsátással járt. Az Egyesült Államokban a munkaerő- és az ingatlanpiac nem mutatott életjeleket a válság óta, bár a fogyasztásban egészen az utóbbi hónapig úgy tűnt, hogy volt némi előrelépés − az eurózónában pedig még a lakossági fogyasztás szintje sem állt helyre a válság előtti állapothoz képest.
Bár a pénzügyi rendszer nincs akkora bajban, mint két éve volt − azért sem, mert a piacok várakozásaiba jobban beépült az összeomlás lehetősége −, ám Duronelly szerint a következő egy-két évben nem fog elmúlni a válsághangulat. A világgazdaság bővülése az utóbbi évtizedekben alapvetően az agresszív és már a fogyasztást is finanszírozó hitelkihelyezésen alapult, ami hosszú távon fenntarthatatlan − ezzel azonban a 2007−2008-ban kibontakozott válság fényében sem szembesült a globális gazdaságpolitikai elit. Hasonlóan vélekedik Sarkadi-Szabó Kornél független elemző, aki szerint a végzet legkésőbb másfél év múlva utoléri a világgazdaságot: az utóbbi harminc évben létrehozott hitelpiramis még mindig nem dőlt össze az elemző szerint, annak fenntartása azonban egyre költségesebb, és egyre több rés tátong a rendszerben.
Nehezen lehetne azonban előre jelezni vagy modellezni, hogy melyik hitelbuborék fogja legközelebb magával rántani a világgazdaságot, ám Duronelly és Sarkadi-Szabó gyanítja, hogy jelenleg Kínában fúvódik a legnagyobb lufi. Sarkadi-Szabó 40 százalékos valószínűséget ad arra, hogy már idén bekövetkezik az újabb reálgazdasági zuhanás, és 80 százalékot arra, hogy a következő másfél évben kerül sor erre.
