Az euró is megszenvedte a múlt hét végi eseményeket tegnap. A görög, a spanyol és az olasz események hatására a dollárral szemben az 1,40-es szint alá is benézett a keresztárfolyam napközben. Ilyen szinten utoljára március közepén volt az euró/dollár, ami azóta megközelítette az 1,50-es szintet is. A keményebb ellenállásnak tartott 1,40 körüli érték alá azonban egyelőre csak leszúrt az árfolyam, lapzártánkig tartósabban nem tudott alatta maradni, igaz, az irány igazából nem dőlt még el.
A Reuters elemzői konszenzusa szerint az év hátralévő részében azért már inkább a dollár erősödéséé lehet a főszerep, bár a célárak alapján májusban azonnal egy fél évet előreszaladt az amerikai deviza. A hónap elején, még 1,48 körüli keresztárfolyamnál készült konszenzus alapján ugyanis arra számítottak, hogy fél év alatt erősödik vissza 1,41-re a dollár. Az év végére pedig 1,375-ös szintet tartanak elképzelhetőnek az elemzők. (A devizapiaci reakciókról részletesen lapunk 9. oldalán olvashatnak.)
