BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 -0,35 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Kilúgozott paktum kerül az eurócsúcs elé

Eleve pótcselekvésnek tartják elemzők, hogy az eurózóna országai az aktuális adósságválság kezelése helyett az azok kialakulását megakadályozni hivatott versenyképességi paktummal foglalkoznak, ráadásul az is sokat puhult elővezetése óta. A német kancellár engedékeny gesztust is tett a paktum elfogadtatása érdekében.

2011. március 10. csütörtök, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Megvitatásra kész tervezetként kerülhet a mai eurózónacsúcs résztvevői elé a februárban útjára bocsátott versenyképességi paktum, de az uniós hagyományokhoz híven eléggé felvizezett tartalommal. Az Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia államfő megegyezéséből született javaslat (Napi Gazdaság, 2011. február 3.) a valutaövezet szorosabb gazdasági kormányzásával készült elejét venni a gyengébb országokban kialakuló adósságválságoknak - illetve annak, hogy mindig az erősebbek adófizetőinek kelljen állniuk a számlát -, hangsúlyozva, hogy a tüneti kezelések semmit sem oldanak meg. Az eredeti elképzelés szerint a pénzügyi, gazdasági és szociális politikák összehangolása kiterjedt volna egyebek közt a társasági adók harmonizálására - megakadályozandó az egymás közti versenyt -, a végzettségek kölcsönös elismerésére, a lehetséges adóssághatár törvényi rögzítésére, a nyugdíjkorhatárok kiigazítására, az automatikus bérindexálás megtiltására. Ez a fegyelem az ára annak, hogy az eurózóna erős országai hozzájáruljanak a mentőcsomagok alapjául szolgáló európai pénzügyi stabilitási eszköz (EFSF) kibővítéséhez - hangsúlyozták a kidolgozók. (Utóbbira azért volna szükség, mert a 440 milliárd eurós alapból valójában csak 250 milliárdot lehet felhasználni a legjobb adósminősítéshez szükséges garanciák miatt.)

A legkeményebb elvárások - a társasági adókulcsok összehangolása és a bérek indexálásának megszüntetése - szinte azonnali ellenállásba ütköztek és névtelen diplomáciai forrásokra támaszkodó sajtóértesülések szerint eredeti formájukban nem is lesznek benne a ma megvitatandó dokumentumban. A társasági adó esetében az adóalapok összehangolására tesznek kísérletet - a Bloomberg úgy tudja, március 16-án állnak elő javaslatukkal az uniós illetékesek -, a bérindexálás ügyében egy február végi javaslattervezet már csak a mechanizmus javítását ajánlotta és nem rögzítenék jogszabályban az adósságféket sem. Összességében úgy tudni, a paktum megint csak inkább szándékokat, semmint kötelező célokat fogalmaz meg és azt is a tagországokra bízza, hogyan valósítják meg azokat. A mai, kifejezetten a versenyképességi paktum okán összehívott találkozón ráadásul nem is kell még semmilyen döntést hozni: a javaslatok megvitatása után leghamarabb a március 24-25-i menetrend szerinti csúcs tehet erre kísérletet.

A német kancellár egy szerdai beszédében így is arra figyelmeztetett, hogy Európa csak akkor állhatja a globális versenyt, ha mindenki tartja magát a szabályokhoz, de látnivalóan azt is érzékelte, hogy céljai eléréséhez azokat az országokat is maga mellé kell állítania, amelyeknek most nem a hosszabb távú versenyképesség a fontos, hanem az, hogy ne kelljen csődöt jelenteniük. A ma megjelenő Bildnek adott, több hírügynökségnek is kiszivárogtatott interjújában Merkel így tovább is ment: kiállt amellett, hogy meghosszabbítsák a görögöknek szóló, tavaly májusban beindított és elvben 2013-ban kifutó mentőakciót. Görögországnak meg kell küzdenie a pénzügyeiben elkövetett súlyos hibák következményeivel - szögezte le -, de ez nem megy három év alatt. A kancellár ugyanakkor kizárta a görög adósságok átütemezését, mondván, ennek nincsenek meg az eszközei, és azt is közölte, hogy minden további euróországnak nyújtandó segítséget szigorú feltételekhez kell kötni és Németország meg fog vétózni minden újabb mentőakciót, ha nem teljesítik a segítségnyújtás előzetes feltételeit.

Szabó Márta
Szabó Márta

Ez is érdekelhet