Idén is elkészítette a davosi Világgazdasági Fórum elé időzített globális vezérigazgatói felmérését a PwC - a 2011-es jelentés legfontosabb megállapítása, hogy a vállalatok irányítói ismét majdnem olyan arányban bíznak a rövid és középtávú növekedésben, mint két évvel korábban, a gazdasági válság kirobbanása előtt. A pénzügyi tanácsadó cég a tavalyi utolsó negyedévben 1201 vezérigazgatót kérdezett meg a világ 69 országában (több mint harmadát Nyugat-Európában), s Dennis M. Nally, a PwC elnöke így foglalta össze véleményük lényegét: a vezérigazgatók mára kijöttek abból a bunkermentalitásból, hogy túl kell élni a recessziót. Megújult növekedési lehetőségeket látnak már a közeljövőben is - tette hozzá -, és készek kihasználni a javuló globális gazdasági feltételekből és az erősödő fogyasztói keresletből származó előnyöket. A recesszió utáni világ két fokozatban tér magához - hangsúlyozta a jelentésben Nally -, a feltörekvő gazdaságok, mint Kína, Brazília vagy India a fejlettekét messze meghaladó ütemben növekszenek. A következő évek nyertesei azok a vállalatok lesznek, amelyek megértik és hasznosítják a feltörekvők és a fejlettek eltérő növekedési mintáit.
Összességében a megkérdezett vállalatvezetők 48 százaléka mondta magát "nagyon bizakodónak" a következő 12 hónap kilátásait illetően, valamilyen szintű bizakodásról pedig 88 százalékuk beszélt. A pozitív hangulat megmutatkozik a munkaerő-felvételnél is: a vezérigazgatók 51 százaléka tervez létszámbővítést a következő 12 hónapban - különösen Közép-Európában, az ázsiai csendes-óceáni térségben és Afrikában -, és csupán 16 százalékuk készül leépítésekre. (Egy évvel korábban csak 39 százalékuk beszélt új emberek felvételéről, 25 százalékuk viszont elbocsátásokat tervezett.)
A bizalom megújulása szerte a világon érezhető, de a legkevésbé Nyugat-Európában - kivétel Németország, ahol ma a vezérek csaknem 80 százaléka "nagyon bizakodó", szemben az egy évvel korábbi 20 százalékkal. A jövő szempontjából messze Kína a legfontosabb ország: a válaszadók 39 százaléka tartja ennek, utána az USA következik, jócskán lemaradva. A súlypont-áthelyeződést mutatja, hogy az Ázsiában (is) működő cégek vezetői 90 százalékban várják ottani tevékenységük bővülését egy éven belül, a globalizálódás jelentőségét pedig egyebek közt az is tükrözi, hogy csupán a válaszadók harmada véli úgy, hogy a székhelyüket adó ország nagy növekedési potenciált tartogat.
Stratégiai szempontból az új termékek és szolgáltatások kifejlesztése, illetve a meglévő piaci részesedések növelése kínálja a legjobb lehetőségeket a következő 12 hónapban - mindkét esetben a megkérdezett vezérigazgatók 29 százaléka véli így, míg az új piacok meghódítását csak 17 százalékuk emelte ki. A fúziók és felvásárlások, a vegyesvállalatok és az együttműködések szerepe hátrébb szorult a bővülési elképzelésekben. A recesszió nagy hatással volt a stratégiákra: a megkérdezettek 84 százaléka közölte, hogy az utóbbi két évben megváltoztatta vállalata stratégiáját - mintegy harmaduk alapvetően -, mindenekelőtt a gazdasági bizonytalanság, a fogyasztói elvárások, az ágazatuk recesszió utáni dinamikája miatt. A megkérdezettek 64 százaléka még mindig tervezett költségcsökkentéseket a következő 12 hónapban - igaz, egy évvel korábban még körülbelül 70 százalékuk készült erre.
