BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Fed: a prognózis változhat, a kamat nem

2011. január 24. hétfő, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Senki sem számít arra, hogy a Federal Reserve (Fed) nyíltpiaci bizottsága (FOMC) hozzányúl a kamatokhoz ma kezdődő kétnapos ülésén, de arra sem, hogy unatkozni fognak az Egyesült Államok monetáris döntéshozói. A nyilvánosságra került tervek szerint áttekintik, hogy áll a tavaly novemberben beindított második mennyiségi lazítás (QE2), amelynek keretében 600 milliárd dollár értékű állampapírt vásárolnak fel az idei második negyedév végéig (Napi Gazdaság, 2010. november 4.). A QE2 kezdete óta a Fed mérlegében levő eszközök összege 124,9 milliárd dollárral, 2,43 ezer milliárd dollárra nőtt - emlékeztetett a Bloomberg -, és elemzők szerint az FOMC végigviszi a programot.

Menetrend szerint sort kell keríteni a Fed makrogazdasági prognózisának felülvizsgálatára is; utoljára ezt novemberben tették meg, azóta azonban nemcsak a QE2 indult be, hanem a kongresszus is több olyan döntést hozott, amelynek nyomán tovább élénkülhet a gazdaság (például a Bush-féle, tíz évre szóló, elvben 2010 végén kifutó adócsökkentés meghosszabbítása). Az FOMC legutóbbi előrejelzésénél elég optimista volt: 2011-re 3,3 százalékos GDP-növekedést vártak, miközben a piaci becslések inkább 3 százalék alattit jeleztek; elemzői várakozások szerint most ezt még feljebb srófolják, de nem túl nagy mértékben. A prognózist előbb teszik közzé, mint hogy a tavalyi negyedik negyedéves GDP első becslése megjelenne: azt most pénteken hozza nyilvánosságra a kereskedelmi minisztérium. A Reuters múlt pénteken kiadott elemzői konszenzusa szerint 3,6 százalékos lehetett az annualizált GDP-növekedés 2010 utolsó három hónapjában az előző időszakban elért 2,6 százalék után.

Izgalmat hoz az FOMC életébe az is, hogy a regionális alapú éves rotáció értelmében olyan új szavazó tagok kerülnek idén januárban a bizottságba, akiket a piac az elszánt héják közé sorol: a philadelphiai Federal Reserve Bank elnöke, Charles Plosser és a dallasié, Richard Fisher. Plosser a Fed gyakran nyilatkozó vezetői közé tartozik, az eddigiek alapján ő és Fisher is várhatóan amellett érvel majd, hogy nincs már szükség monetáris mankóra a fellendülés megtámogatásához és a Fednek inkább az inflációra kellene már figyelnie. (Az FOMC 12 szavazó tagja közül tavaly csak a Kansas City-i elnök, Thomas Hoenig ment mindig szembe a tartás mellett nyilatkozókkal.)

A jelenlegi Fed-elnök, Ben Bernanke kevésbé izgatja magát a monetáris döntéshozók egysége miatt, mint elődje, Alan Greenspan - állítják elemzők -, de a kommunikációra így is ügyelnie kell majd. Az e heti ülés jegyzőkönyvét - amelyből az ellentétek kiderülhetnek - február közepén teszik közzé, addig a közvetlenül a kamatdöntés utáni kommentárt elemezgethetik a piacok. Most a szokásosnál is trükkösebben kell majd szövegezni: a bizottságnak utalnia kell arra, hogy javul a helyzet és bíznak abban, hogy ez tartós lesz, de azt nem szabad sejtetnie, hogy határidő előtt véget vet a kötvényvásárlásnak. A kulcskérdés sokak szerint nem is a növekedés lesz, hanem a munkanélküliség, illetve annak interpretálása: decemberben ugyan a ráta már 9,4 százalékra esett vissza a novemberi 9,8-ről, ami már elég messze van a 2009. októberi 10,1 százalékos csúcstól - de még elég messze van a jobb időszakokban normálisnak tartott és sok FOMC-tag által is hosszú távú célként kezelt 5-6 százalékos aránytól is.

Szabó Márta
Szabó Márta

Ez is érdekelhet