Két évvel meghosszabbítják a Bush-féle, elvben jövő januárban véget érő adócsökkentési program hatályát, további 13 hónapig életben maradnak az idén november 30-cal már megszűnő munkanélküli-ellátások és átmenetileg 2 százalékponttal csökkentik a társadalombiztosítási adót - ezekben állapodott meg hétfőn estére a washingtoni kormányzat a képviselőházi többséget adó republikánusok vezetőivel. A Barack Obama elnök által bejelentett, még kongresszusi jóváhagyásra váró megállapodással sikerül ugyan feloldani azt a patthelyzetet, amelybe a döntéssel sokáig késlekedő politikusok kormányozták magukat - ennek hiányában más, ugyancsak ez év végéig lezárandó ügyekkel se foglalkoztak -, de az elnök, illetve a szenátusi többséget adó demokraták így se lehetnek elégedettek. Obama egyik választási ígérete az volt, hogy a legfelső jövedelmi sávban nem tartják érvényben az eredetileg tíz évre szóló alacsonyabb kulcsokat, illetve más kedvezményeket, a demokraták egy csoportja pedig úgy látja, túl nagy engedményeket tettek a programot fenntartani akaró republikánusoknak.
Az elnök végül is azzal tudta megmenteni az arcát, hogy az adócsökkentés fennmaradását összekapcsolta a régóta állástalanoknak járó támogatásokéval, de a CNN szerint így is elismerte: a megállapodás nem tökéletes. Ha viszont nem tudtak volna dűlőre jutni, akkor automatikusan visszaállnak a 2000 előtti adókulcsok, illetve az elmúlt évtizedben megszüntetett adófajták (például az örökösödési adó); egy átlagos amerikai család terhei évi 3 ezer dollárral növekedtek volna - hangsúlyozta az egyezség bejelentésekor Obama - és több mint egymillió munkahely szűnhetett volna meg a visszafogott beruházások okán.
