BUX 139081.97 -0,51 %
OTP 45520 -0,63 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Oszkó helye jutott Matolcsynak is

2010. december 6. hétfő, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ötödik alkalommal állította össze az idén a Financial Times az Európai Unió pénzügyminisztereinek éves rangsorát: az élre a német Wolfgang Schäuble, a tavalyi ezüstérmes került, míg a 2009-es győztes, a francia Christine Lagarde a harmadik helyre esett vissza. A lengyel Jacek Rostowski nagyot ugrott a második helyre, hiszen tavaly még csak a hetedik volt.

Schäuble első helyét maga az FT is ellentmondásosnak minősítette, emlékeztetve arra, hogy Németországra sokan haragudtak, amikor az eurózóna kritikus pillanatokat élt meg - például, amikor Berlin késlekedve támogatta Görögország megsegítését, illetve fordítva, amikor túl korán beszélt arról, hogy a jövőbeli mentőakciókban magánbefektetőknek is részt kell venniük. Ezzel együtt a brit lap által megkérdezett szakemberek kiemelték: Schäuble égisze alatt Berlin olyan költségvetési politikát folytat, amely a gazdaság látványos növekedéséhez, a munkanélküliség meredek csökkenéséhez vezetett. Matolcsy György magyar nemzetgazdasági miniszter spanyol kollégájával holtversenyben a 17. - ezzel megismétli elődje, Oszkó Péter helyezését -, utánuk már csak az ír pénzügyér következik. Az FT szöveges értékelése szerint Matolcsy elutasítja a szigort, az adócsökkentéseket preferálja az élénkítés érdekében, ám a bevételi lyukakat különadókkal kell betömködnie.

Az FT a miniszterek politikai, gazdasági és hitelességi teljesítménye szerint alakítja ki összesített rangsorát; a politikai aspektusnál az illető ítélőképességét, európai súlyát és otthoni eredményességét veszik szemügyre hét vezető európai közgazdász véleménye alapján - itt Matolcsy a sereghajtó. A gazdasági besorolás konkrét mutatókon alapul - növekedés, munkanélküliség alakulása, deficit és így tovább -, a hitelesség fokmérője pedig a tízéves államkötvények hozamának alakulása.

Szabó Márta
Szabó Márta

Ez is érdekelhet