BUX 139081.97 -0,51 %
OTP 45520 -0,63 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Kínai égre kínai repülőt

2010. november 16. kedd, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Megkapta első megrendeléseit a kínai állami repülőgépgyártó vállalat (COMAC) a C919 nevű utasszállító gépére – jelentette be a cég a zsuhaji repülőshow-n. A 166 üléses repülőből három belföldi kínai légitársaság mellett a General Electric (GE) repülőgéplízing-egysége is vásárol, így összesen száz gépre van már vevő. A C919 hajtóműveit a GE szállítja, együttműködve a francia Safrannal.

A COMAC az előttünk álló húsz évben több mint kétezer repülőgépet akar előállítani: a gyártás jövőre indul, az első próbarepülést 2014-re tervezik, a megrendeléseket 2016-tól teljesítik – közölte a BBC. A keskeny törzsű C919 a Boeing 737-esnek, illetve az Airbus A320-nak támaszthat konkurenciát; a Boeing becslése szerint ez a piaci szegmens a következő két évtizedben 1,7 ezer milliárd dollárt érhet.

A kínai belföldi légi forgalom ugrásszerű növekedés előtt áll és ezt egyre inkább hazai gyártású gépekkel szeretnék lebonyolítani. A jövőben 3 ezer új gépre lehet szükség Kínában és több mint 30 ezerre szerte a világon – mondta a COMAC sajtótájékoztatóján Tian Min pénzügyi igazgató.

Szabó Márta
Szabó Márta

Ez is érdekelhet