Saját büdzséjének megvédésére használhatja ki az eurózóna stabilizálását szolgáló esetleges szerződésmódosítás ügyét az eurózónán kívül maradt Nagy-Britannia, ha bejönnek az élénk diplomáciai offenzívát folytató David Cameron elképzelései. A brit kormányfő a BBC értesülései szerint az EU-csúcs előtt körbetelefonálta a meghatározó európai vezetőket, sürgetve, hogy utasítsák vissza az Európai Bizottság (EB) költségvetésének tervezett nagyarányú megemelését, illetve hogy a lehető legkisebb mértékű növelést fogadják el. Az Európa Tanács - az állam- és kormányfők testülete - korábban elvben már megállapodott abban, hogy jövőre 2,9 százalékkal bővül az uniós büdzsé, de az Európai Parlament, egyetértésben az EB-vel, 5,9 százalékos emelést javasolt. Ez 900 millió font többletkiadást jelentene jövőre a brit költségvetésnek, amelynek hiánya idén várhatóan a GDP 10,1 százalékára rúg majd és drasztikus intézkedésekkel, egyebek közt 490 ezer állami munkahely megszüntetésével készülnek visszaszorítani. Cameront saját pártján belül is arra szólították fel az euroszkeptikus képviselők, hogy követelje az uniós büdzsé befagyasztását vagy visszavágását és a csúcs előtt egy nappal a kormányfő is elfogadhatatlannak nevezte, hogy az unió költségvetése növekedjék, miközben a britek fájdalmas döntéseket hoznak. A csúcs kezdete előtt azonban a Bloomberg brit kormányzati forrásokból úgy értesült: London belemenne a 2,9 százalékos növelésbe, bár még mindig bízik abban, hogy elfogadtathat egy ennél kisebb mértéket. Diplomaták szerint Cameron jó alkupozícióban van, hiszen a lisszaboni szerződés módosításához Nagy-Britannia egyetértése is szükséges, miközben ő maga közvetlenül nem érintett az euró megerősítését célzó állandó válságkezelő mechanizmus létrehozásában. Előállhat tehát az a helyzet - világítanak rá a név nélkül nyilatkozók -, hogy a brit kormányfő csak akkor áll az uniós szabályokat módosító francia-német tervek mellé, ha cserébe támogatást kap tőlük az uniós büdzsé ügyében.
