Naponta 200-400 millió euró kárt okoznak a francia gazdaságnak a nyugdíjreform elleni tiltakozásul zajló sztrájkok - jelentette ki Christine Lagarde pénzügyminiszter az Europel rádiónak adott interjújában. A nyugdíjkorhatár leszállítását is tartalmazó csomag már átment a francia törvényhozás mindkét házán, holnap a képviselőház és a szenátus együttes szavazásán születhet meg a végső jóváhagyás - a szakszervezetek holnaputánra hirdettek újabb sztrájkokat, november 6-ra pedig tiltakozó demonstrációkat.
A legtöbb gazdasági kárt az olajkikötők, illetve az üzemanyag-tárolók blokádja okozza, ezek körül igazi macska-egér harcot vívnak a tiltakozók és a rendőri erők. Tegnap az országos olajipari szövetség elnöke azt közölte az AFP francia hírügynökséggel, hogy az ország mind a 219 tárolójánál megszüntették a blokádot; arról nem szólt, hogy a 11 olajfinomítónál még legalább holnaputánig tart a munkabeszüntetés és a 12 300 üzemanyagtöltő állomásnak mintegy negyedénél üresek a kutak. A kormány szerint a hiány oka az, hogy az autósok pánikszerűen vásárolnak; a pénzügyminisztérium már 2 ezer kútnál ellenőrizte, nem használják-e fel áremelésre a mostani állapotokat - idézte Lagarde-ot a Bloomberg - és negyvenet meg is büntettek közülük.
