Általános sztrájk bénítja meg ma Franciaország életét: nem vagy csak néhol lesz tanítás az iskolákban, nem jelennek meg az újságok, nem lesznek nyitva a posták, az elvben csak részlegesen leálló közlekedésben pedig óriási káosz várható. A párizsi repülőterek közül az Orlyn a hatóságok már törölték a mára jelzett járatok felét, a Roissy-Charles de Gaulle reptéren pedig a 40 százalékát - a többi franciaországi légikikötő átlag a járatok 60 százalékát tartja meg. A francia államvasutak, az SNCF 50 százalékkal csökkenti a nagy sebességű és a helyi vonatok számát - értesült a Dow Jones -, a nemzetközi járatokat kevésbé érinti a holnap reggel nyolcig tartó munkabeszüntetés, a Csalagúton keresztül Londonba közlekedő Eurostar vonatok is rendben elindulnak. A párizsi metró fél gőzzel üzemel ma, kisebb korlátozások lesznek a buszjáratokon is.
A sztrájkot hirdető szakszervezetek Nicolas Sarkozy elnök fiskális reformjai, azon belül elsősorban a nyugdíjkorhatár felemelése ellen tiltakoznak: a tervek szerint a mostani 60 helyett 62 évesen lehet majd nyugdíjba menni és 65 év helyett csak a 67 évesen visszavonulók számíthatnak teljes ellátásra. Párizs arra kötelezte el magát az Európai Uniónál, hogy az idénre várható 8 százalékos GDP-arányos hiányt jövőre 6 százalékig viszik le, 2013-ra pedig elérik az uniós 3 százalékos küszöböt. A nyugdíjtörvényt a múlt héten már elfogadta a képviselőház, a szenátusi vita október 5-én kezdődik. A munkavállalók még ez előtt akarnak nyomást gyakorolni a törvényhozókra - az előző, milliós részvétellel megtartott tiltakozó napon a most meghirdetettnél kevesebb területet érintettek a munkabeszüntetések.
