BUX 140663.54 0,55 %
OTP 46180 0,5 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

London a maga tempójában akar hiányt csökkenteni

2010. március 16. kedd, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kemény szavakra számíthat a brit kormány Brüsszeltől az Európai Bizottság (EB) ma megjelenő költségvetési értékelésében: a Reuters által megszerzett tervezet szerint az EB szakértői úgy látják, Nagy-Britannia nem tudja a megszabott határidőre, azaz 2014-15-re az uniós limit, azaz 3 százalék alá szorítani a GDP-arányos költségvetési hiányt. A brit konvergenciaprogram nem elég ambiciózus - vonja le a végkövetkeztetést a jelentés -, ahhoz, hogy ismét fenntartható állapotba hozzák a költségvetést, a már betervezettek mellett további fiskális megszorításokra van szükség, hihető időkereten belül.

A bizottság decemberi, az uniós pénzügyminiszterek által támogatott ajánlása szerint Londonnak évente a GDP 1,75 százalékának megfelelő mértékben kellene csökkentenie a deficitet ahhoz, hogy a jelzett határidőre 3 százalék alá kerüljenek. A március 31-gyel véget érő folyó költségvetési évben a hiány a kormány előrejelzése szerint 12,6 százalék lesz - vagyis a britek lényegében a görögökkel vannak egy szinten -, de piaci elemzők szerint a 14 százalékot is megközelítheti. A következő, március 24-én ismertetendő büdzsében azt a célt tűzik ki - derült ki a fő számokat közlő előzetes jelentésből -, hogy 2014-15-re 4,6 százalék körül legyen a hiány. Még ehhez is az kellene, hogy az áprilissal kezdődő költségvetési évben a pénzügyminisztérium előrejelzésének megfelelően 2 százalékkal, az utána következő négy évben pedig átlag 3,3 százalékkal növekedjék a brit gazdaság - az EB ezt túlzottan optimista várakozásnak tartja.

Nagy-Britannia nem tagja az eurózónának, így anyagilag nem büntethető az uniós büdzséhatár túllépéséért, a brit pénzügyminisztérium pedig a Financial Times szerint az utóbbi időben tudatosan negligálta a brüsszeli ajánlásokat - most mégis rosszul jön a munkáspárti kormánynak címzett figyelmeztetés, hiszen hamarosan parlamenti választások lesznek. A pénzügyminiszter, Alistair Darling tegnap Brüsszelben, az uniós kollégáival folytatott tanácskozás alatt közölte újságírókkal, hogy a már betervezettnél durvább költségvetési lefaragások veszélyeztetnék a brit gazdaság fellendülését, sőt visszalöknék a recesszióba. Államtitkára, Liam Byrne nem sokkal korábban úgy fogalmazott a Radio 4-nek nyilatkozva, hogy az uniós javaslat téves és túl agresszív, a 3 százalékos határ ilyen gyors eléréséig további 20 milliárd fontos kiadáscsökkentésre vagy az adók növelésére lenne szükség, túl a kormány terveiben már szereplő, 2011-ben kezdődő 35 milliárdos lefaragáson és 19 milliárdos adóemelésen (ezenfelül még 25 milliárd font pluszt várnak a gazdasági növekedéstől). Byrne emlékeztetett rá, hogy a már elfogadott tervek szerint jövő hónaptól a meglevő 20, illetve 40 százalékos mellé bevezetik az 50 százalékos adókulcsot is a személyi jövedelemadózásban az évi 150 ezer fontot meghaladó jövedelmekre - ezt a Konzervatív Párt is megtartja, ha ő nyeri a választást -, a következő évtől pedig 0,5 százalékkal növelik a társadalombiztosítási járulékot.

Szabó Márta
Szabó Márta

Ez is érdekelhet