A vártnál kevésbé esett vissza a feldolgozóipar aktivitása az eurózónában: a beszerzési menedzserindex a májusi 40,7-ről júniusban 42,6 pontra nőtt, ám még így is a zsugorodást jelentő 50 pont alatti tartományban maradt. A tagországok közül igen jól teljesített Franciaország, ahol a mutató tizenegy havi csúcsra, 43,3-ről 45,9 pontra nőtt, de nyolchavi rekordot produkált Németország is, 39,6 után 40,9 pontra emelkedve. Európa legnagyobb gazdasága májusban a kiskereskedelmi eladások terén is - a stagnálást előre jelző várakozásokkal szemben - pluszt jelentett, a forgalom 0,4 százalékkal nagyobb volt az áprilisinál. A vásárlók bizalmának fokozatos erősödését az alacsony infláció is erősíti: a német árak májusban stagnáltak és az előzetes adatok szerint júniusban is mindössze 0,1 százalékponttal emelkedtek. Az Egyesült Államokban az Institute for Supply Management (ISM) beszerzési menedzserindexe szintén javulást mutat: a májusi 42,8-ről 44,8 pontra emelkedett, amit az elemzők annak jeleként értékelnek, hogy a recesszió nehezén már túl van a gazdaság.
