A prágai központi bank monetáris tanácsa május hetediki ülése után adja majd ki legfrissebb előrejelzését, vélhetőleg erősen módosítva a ma 0,3 százalékos idei GDP-csökkenésről szóló hivatalos prognózist. A kamat bármelyik irányba mozdulhat ezen az ülésen - jelentette ki Singer, hozzátéve, ő maga sem tudja még, hogyan szavazzon.
A tanács legutóbbi ülésén változatlanul hagyták az 1,75 százalékon álló irányadó kamatot (augusztus óta összesen 2 százalékponttal csökkentették), és jelezte, hogy az enyhítési ciklus a végéhez közeledhet. A Bloomberg elemzőinek többsége arra számít. hogy a jövő héten sem nyúl a tanács a kamathoz.
A jegybank február 5-i előrejelzése szerint idén a zéróhoz közeledhet az infláció, mielőtt az év vége felé ismét felgyorsul - ehhez képest már márciusban növekedett a fogyasztói árindex, hat hónap óta először (így is csak 2,3 százalék az infláció).
