A világgazdaságot a legnagyobb élelmiszer-infláció fenyegeti az 1970-es évek eleje óta, amikor a Szovjetunió a belföldi hiány pótlására óriási mennyiségben vásárolt gabonát az USA-tól. Az árak akkori magasba szökése átmeneti fellendülést eredményezett az USA agrárövezetében, amit aztán gyors visszaesés követett, miután az export ismét csökkent és a mélybe zuhantak a rekordmagasságba emelkedett termőföldárak. Az élelmiszerárak mostani emelkedésében szerepet játszik, hogy a fejlődő országokban emelkedik a jövedelemszint, ami elsőként a táplálkozásban érezteti hatását. Az olajár emelkedése ugyancsak szerepet játszik, mivel drágább lett a műtrágyagyártáshoz felhasznált energia, végül nem elhanyagolható a kormányok által ösztönzött bioüzemanyag-felhasználás is. A következmények a leginkább a fejlődő világot sújtják, miután egyebek között nehezítik az ENSZ humanitárius élelmiszerprogramjainak végrehajtását, mivel jelentősen nőttek ennek költségei.
Az élelmiszerárak gyors emelkedése számos országban nemcsak piaci, hanem politikai következményekkel is jár, és ez a kormányokat sok helyen rendkívüli intézkedésekre kényszeríti. Afganisztánban például, ahol tavaly 60 százalékkal nőtt a liszt ára, a létfenntartási költségek emelkedése fokozza a politikai instabilitást. Pakisztánban az állam maga vette kezébe a búzakészletek létrehozását és karhatalommal védi a malmokat. Malajziában a kormány megtiltotta a cukor, a liszt és az étolaj kivitelét. Indonéziában utcai tüntetések robbantak ki a szója árának emelkedése miatt. A nehézségek a fejlett világot sem kerülik el: Észak-Dakota például Kanadából kényszerül búzát importálni, noha hagyományosan az USA egyik legnagyobb búzatermelő állama.
Gáti Tibor