Az Európai Parlament megszavazta az európai globalizációs alap létrehozását, amelyből azokat a munkavállalókat fogják segíteni, akik azért vesztik el állásukat, mert munkaadójuk az unión kívüli alacsonyabb bérköltségű országba helyezi át termelését. Az 500 millió eurós keretösszegből átképzésre, a munkavállalás miatt szükségessé váló költözködés megkönnyítésére, az önfoglalkoztatás elősegítésére pályázhatnak majd azok az országok, amelyekben egy vállalattól négy hónapon belül ezer dolgozót vagy egy gazdasági szektorba tartozó több kisvállalkozástól ugyanennyi munkavállalót bocsátanak el a munkahelyük elköltözése miatt. A következő hét évben évente 50 ezer ember támogatását lehetővé tevő alap megteremtésének ötletét José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke vetette fel egy évvel ezelőtt az EU londoni csúcsértekezletén (NAPI Gazdaság, 2005. október 28., 6. oldal). Az akkori javaslat szerint 3,5 milliárd euróval töltötték volna fel az alapot, ám több tagország a többletkiadás miatt ellenezte annak létrehozását. Németország ugyanakkor azzal érvelt a javaslattal szemben, hogy nem lehet objektíven eldönteni, vajon egy adott cég tönkremenetelében milyen szerepet játszott a globalizáció, Hollandia pedig úgy vélte, az alap a verseny veszteseit jutalmazná.
