A várakozásoknak megfelelően nem változtatott 4,75 százalékos alapkamatán a szlovák jegybank. Ivan Sramko, a bank kormányzója azzal indokolta a döntést, hogy semmi olyan új kockázati tényezőt nem látnak, ami az infláció felgyorsulásával fenyegetne. Ez azt jelenti, hogy a döntéshozók szerint a harmadik negyedévben 9,8 százalékra gyorsuló gazdasági növekedés inflációgerjesztő hatását ellensúlyozza a korona erősödése. A fizetőeszköz az idén eddig 5,5 százalékot erősödött az euróval szemben. Az áremelkedés üteme a húsz hónapos csúcsot jelentő augusztusi évi 5,1 százalékról szeptemberben 4,6, októberben pedig 3,7 százalékra mérséklődött.
Szlovákia éppen egy évvel ezelőtt lépett be az ERM–2 árfolyam-mechanizmusba, amelyben két évet kell eltöltenie az euró bevezetése előtt. Az ország a maastrichti kritériumok közül csak az inflációra vonatkozó előírást nem teljesíti, ezért a szakértők egy része korábban arra számított, hogy a jegybanki döntéshozók mostani ülésükön 5 százalékra emelik az idén eddig már négy lépésben, 1,75 százalékkal emelt alapkamatot. Mások ezzel szemben úgy látták, hogy a jegybank figyelembe veszi az inflációs kilátások javulását és a korona elmúlt hetekben végment erősödését.
