napi gazdaság
Olyan drámaian estek vissza az új beruházások Kínában az idei év közepétől kezdve, hogy ennek nyomán jövőre jelentősen csökkenhet a GDP növekedési üteme – jelentette ki Wang Jian, a kínai tervhivatal agytrösztjének számító Kínai Makroökonómiai Társaság főtitkára. Az elismert kutató szerint az elmúlt négy évben az új befektetések gyors bővülése jelentette a gazdaság két számjegyű növekedésének alapját. Ez most megszűnhet, hiszen míg 2006 első hat hónapjában 2005 azonos időszakához képest 31,3 százalékos csúcsot ért el a tőkebefektetések bővülésének üteme, addig a két év első 10 hónapjának összevetésében 26,8 százalékra lassult a növekedés. Új projektekből féléves összehasonlításban még 22,2 százakkal volt több idén, mint tavaly, míg az október/októberi adat már csak 4,4 százalék volt. „Ez a befektetési ciklus végét jelentheti – jelentette ki Wang Jian. – A korábbi beruházások nyomán néhány gazdasági szektorban kapacitásfeleslegek alakultak ki, ami elkerülhetetlenül összeomláshoz vezet valamikor a jövőben.”
Az adatok elemzése alapján 2007-re vonatkozóan arra a következtetésre jut a szakember, hogy a kínai gazdaság jelenlegi növekedési ciklusa lezárul, és kezdetét veszi egy a prosperitásból a recesszióba vezető folyamat. A jelenlegi expanzió kezdetét 2002-re teszi, amikor a GDP növekedése 9,1 százalékra gyorsult a 2001-es 8,3-ról. Véleménye szerint ha a beruházások növekedési üteme 15 százalék alá esik, akkor a fogyasztás bővülésének 25-30 százalékra kellene gyorsulnia ahhoz, hogy fennmaradjon a gazdasági növekedés 9-10 százalékos tempója. Ez azonban lehetetlen, hiszen ehhez a megtermelt nemzeti jövedelem újraelosztásának gyökeres átalakítására volna szükség.
