BUX 139021.35 -0,55 %
OTP 45650 -0,35 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Kitiltják a felvillanyozott kétkerekűeket

2006. november 21. kedd, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Komoly harc van kibontakozóban Kínában az elektromos kerékpárokat használó bringások és számos város önkormányzata között. A helyhatóságok több településről egyszerűen kitiltják ezeket a közlekedési eszközöket, arra hivatkozva, hogy azok használói nem tettek vezetői vizsgát, s ezért veszélyforrást jelentenek a járműforgalomban. Legutóbb Kantonban jártak el így, ahol az elektronikus biciklin közlekedő minimum százezer állampolgár felháborítónak tartja a diszkriminációt. Van olyan város, ahol már tüntetést is szerveztek járműveik betiltása ellen – érveik szerint nem eltüntetni kell az elektronikus kerékpárokat az utakról, hanem lehetővé kell tenni szabályozott használatukat. A tiltakozók a legfelső állami szintről is támogatást kaptak: az építésügyi miniszter egyik nyilatkozatában a helyhatóságok szemére hányta, hogy az autósok pártján állnak a kerékpárosokkal szemben. Ehelyett szerinte Kínának a „kerékpárok királyságának” kellene maradnia.

Komócsin Sándor
Komócsin Sándor

Ez is érdekelhet