A francia kormány a következő hetekben nyilvánosságra hozza azon stratégiai ágazatok listáját, amelyekben tilos lenne a vállalatok felvásárlása, ezzel adva egyértelmű jelet az esetleges akvizíciókra készülő külföldi vállalatoknak – idézte a Les Echos napilapnak nyilatkozó François Loos ipari miniszter szavait az AFP hírügynökség. Egy korábbi törvénymódosítás értelmében a párizsi kormánynak lehetősége van arra, hogy stratégiainak nyilvánítson bizonyos iparágakat, és megtiltsa, hogy az ebben a szektorban működő vállalatok fölött külföldiek szerezzék meg az ellenőrzést. Az Európai Bizottság szóvivője Loos szavaira reagálva elmondta, hogy az Európai Unióban vannak a felvásárlási ügyletekre vonatkozó szabályok, és Brüsszelnek nincs oka azt feltételezni, hogy Párizs figyelmen kívül hagyná ezeket az előírásokat. A francia miniszter az utóbbi hetek két nagy politikai botrányt kavart felvásárlási ügyével kapcsolatban elmondta, hogy a brazil Vale do Rio Doce célkeresztjébe került Eramet bányavállalatot stratégiai szempontból még fontosabbnak tartja a francia kormány, mint az egyes információk szerint a PepsiCo érdeklődését kiváltó Danone-t. A francia kormány elképzelése szerint egy európai direktívának kellene kimondania, hogy a felvásárlási célponttá váló vállalatnak joga van azokhoz a védekezési módszerekhez, amelyekkel a felvásárló országában bejegyzett társaságok rendelkeznek.
