Világszerte mindössze negyven ország készült fel a madárinfluenza elleni védekezésre – mondta el az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szóvivője, Dick Thompson a CNBC-nek. A WHO azt javasolja a hatóságoknak, hogy a fenyegető járvány leküzdése érdekében halmozzanak fel készleteket a rendelkezésre álló, influenza elleni ellenszerekből. Ilyen a Roche Holding AB által gyártott Tamiflu, illetve a GlaxoSmithKline (GSK) Plc Relenza nevű gyógyszere, amelyeknek előállítása azonban bonyolultságuk miatt akár 12 hónapot is igénybe vehet.
A nagy gyógyszergyártók már dolgoznak a világjárvánnyal fenyegető, a madárról emberre is átterjedő H5N1 vírus ellenszerén. Szakértők szerint a legelőrehaladottabb fázisban a hónap elején bizakodásra okot adó teszteredményekről beszámoló francia Sanofi-Aventis SA van, de jól áll a GSK is, a brit gyártó ugyanis már csak az európai hatóságok engedélyére vár, hogy elkezdhesse új vakcinájának gyártását. Elemzők mindemellett rámutatnak, hogy a H5N1 vírust leküzdeni hivatott gyógyszerek iránt megnőtt kereslet nem feltétlenül jelenti majd a gyógyszergyártók nyereségének gyors megugrását, elsősorban a hosszú gyártási idő, illetve a szűkös gyártási kapacitások miatt. Az Európai Bizottság (EB) júliusban jelentette be, hogy akciótervet dolgoz ki a madárinfluenza esetleges európai elterjedésének megakadályozására. A különböző tagállamok nem tekinthetőek egyformán felkészültnek, valódi lépéseket csak Hollandia, Belgium, Nagy-Britannia és Németország hatóságai tettek a vírus megfékezése érdekében. Hága a héten már meg is tiltotta, hogy a baromfitenyésztők szabadon tartsák jószágaikat, és hasonló lépésre készül szeptemberben Berlin is. Az eddig mintegy 60 halálos áldozatot követelő madárinfluenza 2003-ban tűnt fel Délkelet-Ázsiában, és egyre terjed nyugati irányban.
