BUX 131134.23 -0,49 %
OTP 40760 0,12 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Két év múlva bővülhet az eurózóna

2005. május 22. vasárnap, 23:59

Nem látja akadályát az euró 2007–2008-ban történő bevezetésének a balti államokban, illetve Szlovéniában az Európai Újjáépítési és Beruházási Bank (EBRD), a nagyobb új tagországok, azaz Lengyelország, Magyarország, Szlovákia és Csehország esetében azonban csak 2010 körül válthatja fel a nemzeti fizetőeszközöket a közös európai pénz. Észtország, Lettország, Litvánia és Szlovénia már tagja is az európai árfolyam-mechanizmusnak (ERM II), amelyben a maastrichti szerződés szerint két évet el kell eltöltenie az euró bevezetését tervező tagállamoknak. Az euró bevezetésével egyelőre kiváró országok költségvetési konszolidációjával kapcsolatban Steven Fries, az EBRD vezető közgazdásza elmondta, hogy az elsősorban a vártnál dinamikusabb gazdasági növekedésnek köszönhető, nem a kiadási struktúra átalakításának folyománya, márpedig ez utóbbi nélkül nem képzelhető el hosszú távú fiskális kiigazítás. A bank nem számít arra, hogy az európai alkotmány esetleges franciaországi, illetve hollandiai elutasításának jelentős hatása lenne a közös pénz bevezetésére készülő országok nemzeti valutájára, de Fries szerint a török líra megérezheti, ha a nemek kerekednek felül a referendumot tartó két tagországban.
Az EBRD becslése szerint a kelet-európai térség egészének gazdasága 5,2 százalékkal bővülhet az idén, szemben a 2004-es 6,5 százalékos növekedéssel és a tavaly novemberben előre jelzett 5,5 százalékkal. A korábbinál pesszimistább prognózist a romló világgazdasági kilátásokkal magyarázza a bank.

Kolozsi Pál
Kolozsi Pál

Ez is érdekelhet