Május elsejével Európa politikailag egységesül, a gazdasági felzárkózásig azonban nagyon hosszú még az út – derül ki a Financial Times bővítési cikksorozatának első darabjából. Feltételezve, hogy az új tagok GDP-je két százalékponttal gyorsabban nő, mint Franciaországé, a legszegényebb Litvániának – amelynél Magyarország csak kevéssel áll jobban – 57 évébe, de a leggazdagabb Szlovéniának is 21 évébe telik a francia életszínvonal elérése. Ebben a tekintetben tanulságos a korábban az EU-hoz (illetve elődjéhez, az Európai Közösséghez) csatlakozó szegény országok gazdaságainak alakulása. Az 1986-os belépés óta Spanyolország gazdasága 1, Portugáliáé 1,5 százalékkal bővült gyorsabban Franciaországénál, így az egy főre jutó spanyol GDP a franciához képest 62-ről 74-re, a portugál 53-ról 68 százalékra emelkedett vásárlóerő-paritáson számolva. A két végletet Görögország és Írország jelenti. Az előbbi, amely 1981-ben lett EK-tag, nagyrészt a felelőtlen kormányzati tevékenység miatt 1995-ig csak távolodott a közösségi életszínvonaltól, s Franciaországhoz viszonyítva ma ugyanott áll, mint a belépéskor: 60 százalékon. Írország egy főre jutó GDP-je a csatlakozás évében, 1973-ban, 52 százaléka volt a franciának, s csak 16 évvel később érte el a 60 százalékot, ám a 90-es évek robbanásszerű expanziója nyomán ma már 110 százalék.
Az ír példa azt is mutatja, hogy a siker kulcsa nem az uniós támogatás nagysága – hiszen ebből a 70-es és a 80-as években is jutott rendesen az országnak –, hanem a szabad kereskedelem, valamint a munkaerő és a tőke szabad áramlásának kihasználása, hiszen az ír gazdasági csoda jórészt a más tagországokból érkező működőtőke-befektetések következménye, míg Görögországban az ilyen befektetések alacsony szintje is felelős a konvergencia elmaradásáért.
Papp Zoltán