A román folyó fizetési mérleg hiánya tavaly 2,92 milliárd euró volt - jelentette tegnap a bukaresti jegybank. Ez közel kétszerese a 2002-ben regisztrált 1,62 milliárdnak, és Mihail Tanasescu pénzügyminiszter becslése szerint a GDP 5,8-5,9 százalékát teszi ki. Ez kisebb ugyan a bukaresti kormány által korábban becsült 6,5 százaléknál, de a Nemzetközi Valutaalap, amelyet aggaszt az inflációs nyomás erősödése, így is sokallja. A hiány felduzzadása a külkereskedelmi mérleg romlásának a következménye: a deficit az egy évvel korábbi 2,75 milliárdról 3,95 milliárd euróra nőtt, miután az import 12,3 százalékkal bővült, míg az export csak 6,4 százalékkal. Bukarest hétfőn kezd tárgyalni az új hitelmegállapodásról a nemzetközi pénzintézet illetékeseivel, akik novemberben közölték, hogy ennek feltétele a folyó fizetési mérleg hiányának csökkentése, az infláció megfékezése és a privatizáció felgyorsítása.
A romániai reformokkal az Európai Unió sem elégedett. Pat Cox, az Európai Parlament (EP) elnöke a Brüsszelbe látogató Adrian Nastase román miniszterelnökkel találkozva hangsúlyozta, hogy az EP külügyi bizottsága által egy héttel korábban közzétett jelentésben megfogalmazott bírálatokat tekintsék nyomatékos felhívásnak azzal kapcsolatban, hogy mit kell még tennie a bukaresti kormánynak a 2007-re tervezett uniós csatlakozás érdekében. Cox ugyanakkor cáfolta azokat a híreket, hogy a román reformok lassúsága miatt szétválasztanák a román és a bolgár csatlakozási menetrendet. Megismételte, hogy Bukarestnek elsősorban a korrupció elleni harc, a jogrendszer reformja, az emberi jogok és az örökbefogadási ügyek terén vannak sürgős tennivalói.
