BUX 132046.37 0,27 %
OTP 41080 -0,05 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Gyorsulóban a lengyel gazdaság

2003. augusztus 24. vasárnap, 23:59

A bruttó hazai termék (GDP) bővülési üteme az idei első félévben az eddig beérkezett adatok alapján elérheti a 3 százalékot, az első három hónapban regisztrált 2,2 százalék után - nyilatkozta Janusz Witkowski, a lengyel statisztikai hivatal (GUS) elnökhelyettese. Az utóbbi hónapok váratlanul kedvező makroadatai a gazdaság további gyorsulását valószínűsítik, a szakértők egymással versengve módosítják előrejelzéseiket. A pénzügyi tárca eredetileg 2,5-3,0 százalékos GDP-növekedést prognosztizált az év egészére, de Jacek Krzysiak, a pénzügy-politikai és statisztikai főosztály vezetője a Gazeta Wyborcza pénteki számában már úgy nyilatkozott, hogy jelenleg a 3,5 százalék a legvalószínűbb a tavalyi 1,4 százalék után. A második negyedévre a pénzügyminisztérium korábban csak 3,2 százalékos növekedést prognosztizált.
Júliusban éves szinten 10,3 százalékkal emelkedett a lengyel ipari termelés. A vállalatok állóeszköz-beruházásai ugyan a GUS előzetes becslései szerint 2,2 százalékkal csökkentek az első félévben, de ez is jelentős javulás az első három hónapban regisztrált 3,6 és az egy évvel korábbi 15-16 százalékos csökkenéshez képest. A kiskereskedelmi forgalom 5,4 százalékkal bővült éves összehasonlításban, ami ugyan elmarad a júniusi 8,1 százaléktól, de arra utal, hogy növekedésnek indult a lakossági kereslet, noha a munkanélküliségi ráta 17,8 százalék. A fogyasztás emelkedése mindenekelőtt a kormány expanzív költségvetési politikájának következménye, de a kamatok erőteljes csökkenése is szerepet játszott benne. A kamatcsökkentési ciklus azonban a végéhez közeledik. Dariusz Rosati, a jegybank monetáris politikai tanácsának tagja úgy nyilatkozott, hogy közel vannak ahhoz a ponthoz, amikor az újabb mérséklés már az infláció erősödését eredményezné.

Gáti Tibor
Gáti Tibor

Ez is érdekelhet