Az amerikai hadvezetés eltűntnek nyilvánított két pilótát, akiknek F-15-ös harci repülőgépe vasárnap lezuhant Irakban. Az al-Dzsazíra arab tévécsatorna visszahívja Irakból tudósítóit, miután úgy ítélik meg, hogy egyetlen Irakban dolgozó újságírójuk sincs biztonságban, még az amerikai csapatokkal tartó tudósító sem.
Szerda hajnali helyzetjelentések szerint Bagdadban folytatódnak a tűzpárbajok az amerikai és az iraki erők között, bár a szövetséges csapatok jóformán tetszés szerint mozognak a fővárosban. Bagdad belvárosában már igen jelentős méretű, közel egy hadosztálynyi amerikai erő található - állította a CNN hírtelevízió, amely szerint mindazonáltal vannak még keményen ellenálló iraki tűzfészkek a központban.
Stanley McChrystal vezérőrnagy szerint Irakban a végjátszma folyik, és a rezsimnek már nem sok ideje van hátra. A vezérkari főnökök egyesített bizottságának műveleti aligazgatója elismerte, hogy az iraki Köztársasági Gárda egyes fontos egységei még mindig harcolnak, és a jelek szerint parancsot kapnak, feltehetően az iraki elnöktől. Szaddám még mindig ellenőrzi a Különleges Köztársasági Gárda egyes egységeit és a halálbrigádokat - mondta a vezérőrnagy.
Két pilótát eltűntnek nyilvánítottak. A Pentagon közleménye szerint az amerikai hadvezetés eltűntnek nyilvánított két pilótát, akiknek F-15-ös harci repülőgépe vasárnap lezuhant Irakban. A minisztérium így már tíz eltűntet tart nyilván az amerikaiak soraiban 96 halott és hét hadifogolyként számontartott katona mellett.
