Ezt Sir Christopher Meyer, Nagy-Britannia volt washingtoni nagykövete jelentette ki egy amerikai nyilatkozatában, amelyet a londoni rádió ismertetett pénteken.
Sir Christopher szerint Bushra rendkívüli nyomás nehezedett a merényletek utáni napokban katonai tanácsadói részéről a Szaddám Huszein iraki elnök elleni haladéktalan katonai akció érdekében. Blair azonban, aki néhány nappal később találkozott az amerikai elnökkel Camp Davidben, sikeresen érvelt amellett, hogy először az afganisztáni tálib rezsimmel és az általa támogatott al-Kaida terrorhálózattal kell szembeszállni - mondta a diplomata.
Az ex-nagykövet szerint Bush, miután meghallgatta Tony Blair érveit, úgy döntött, hogy "Irakot egy későbbi időpontra hagyja".
A brit diplomata elmondta azt is, hogy miután a tálib rendszert sikerült eltávolítani Afganisztánból, Blair azt tanácsolta az amerikai elnöknek, hogy az iraki katonai akció előtt teljes mértékben merítse ki a békés rendezés lehetőségeit. A brit kormányfő tanácsolta azt is, hogy a fegyveres beavatkozás előtt a Fehér Ház igyekezzen európai szövetségeseket szerezni.
Londonban már korábban is keringtek olyan értesülések, hogy Blair volt az, aki elérte Washingtonnál az ENSZ bevonását az iraki válság kezelésébe, de hivatalos személyiség szájából most hangzott el ez először ilyen egyértelműen.
Nem hivatalos londoni értesülések szerint egyébként feszültséget is teremtett Washington és London között az a tény, hogy jóllehet Bush megfogadta Tony Blair tanácsát, a válság végkifejletében látványos kudarcba fulladtak az ENSZ keretében folytatott diplomáciai erőfeszítések.
