BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 -0,35 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Vége az irakiak taszári kiképzésének

Hamarosan elindul, hogy visszatérjen Irakba a Huszein elől elmenekült civilek második és egyben utolsó turnusa. A Somogy megyei amerikai bázison háromezer helyett hetvenhat iraki civilt képeztek ki közigazgatási és segélyelosztási feladatokra - írja az Index.

2003. április 1. kedd, 08:53

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Végleg befejeződik a taszári kiképzés, az amerikai kiképzők és a kiképzett irakiak második csoportja hamarosan elhagyja a Somogy megyei bázist. Juhász Ferenc honvédelmi miniszter minderről hétfőn délután tájékoztatta Medgyessy Péter miniszterelnököt.

A magyar és az amerikai kormány közötti megállapodás értelmében a taszári bázison az új iraki közigazgatásban közreműködő civileket készítettek fel várható feladataikra. A felkérés 3 ezer civil kiképzésére szólt két turnusban, ám ennél jóval kevesebben vettek részt a felkészítésben.

A taszári bázisra január 29-én érkezett az első ötven fős első iraki különítmény, amely február végén távozott; sajtóértesülések szerint a 26 fős második csoport is hamarosan elhagyja a bázist.

A Taszáron kiképzett iraki önkéntesek egy csoportja március végén már a dél-iraki kikötováros, Umm Kaszr közelében egy hajón várakozott, hogy megkezdhesse feladatát. Taszári amerikai katonai körökből származó információk szerint a magyarországi bázison kiképzett irakiak előreláthatóan csütörtöktől az ENSZ humanitárius segélyszállítmányának elosztásában segédkeznek.

NAPI Online
NAPI Online

Ez is érdekelhet