A francia feldolgozóipari vállalatok vezetői a vártnál derűlátóbban ítélik meg cégük kilátásait, miután nőtt a rendelésállomány és az export - derült ki a párizsi statisztikai hivatal (INSEE) december havi felméréséből. Eszerint az üzleti bizalomindex a novemberi 96-ról 99 pontra, hat hónapos magasságba emelkedett, jócskán meghaladva a Reuters 96,6 pontos elemzői konszenzusát.
A kilátások megítélését jelző részindex mínusz 33-ról mínusz 24 pontra emelkedett, ami azért azt mutatja, hogy a 2000 megkérdezett között továbbra is borúlátók vannak többségben. Miután a feldolgozóipar a GDP mintegy egyötödét adja Franciaországban, az adatok azt jelzik, hogy a gazdaság elkerüli a recessziót.
A francia gazdaság az EU brüsszeli bizottságának előrejelzése szerint jövőre 2 százalékkal nő, azaz mintegy kétszer olyan gyorsan, mint idén. Jean-Pierre Raffarin miniszterelnök ennél is derűlátóbb: egy lapinterjúban megerősítette, hogy továbbra is a GDP 2,5 százalékos bővülésére számít 2003-ban és már a jövő év első negyedében fellendülést vár. Tény mindenesetre, hogy a francia gazdaság így is jobban teljesít, mint az eurózóna többi gazdasága. Olaszországban és Belgiumban például számottevően romlott decemberben az üzleti bizalom és a német Ifo-index is esett.
Az állástalanok száma novemberben az ILO szabványai szerint kalkulálva 17 ezerrel nőtt Franciaországban, de a munkanélküliségi ráta 9 százalék maradt.
Az elemzők nem teljesen egységesek az adat megítélésében: egyesek szerint biztató a jövő évre nézve, hogy nem történt lényeges romlás, mások szerint azonban csak arról van szó, hogy a munkaadók egy része elhalasztotta a létszámcsökkentést. A kormány arra számít, hogy az elkövetkező hónapokban tovább nő a munkanélküliség és aránya eléri a 9,3 százalékot.
G. T.
