A francia kamionosok a hatóságok fellépése nyomán tegnap késő délután felszámolták az útblokádokat. A sofőrök tegnapra virradó éjjel torlaszolták el az utakat Franciaország számos pontján, miután nem sikerült megállapodniuk a bérekről a munkaadókkal. Bár a négy kisebb szakszervezet elfogadta a fuvarozó cégek ajánlatát, amely szerint a fizetések három év alatt 14 százalékkal nőnek, a sofőrök mintegy felét képviselő két legnagyobb szakszervezet - a CFDT és a CGT - ezen felül még 13. havi fizetésre és a munkaidő 10 százalékos csökkentésére is igényt tart.
A rendőrség azonban mindenütt határozottan fellépett a közlekedést gátló torlaszok eltávolítása érdekében. Gilles de Robin közlekedési miniszter úgy nyilatkozott, hogy a sztrájk törvényes eszköz, az országot megbénító blokádoknak azonban nincs helyük. A kormány a jogosítványok bevonásával is megfenyegette a sofőröket. Az útlezárások távolról sem voltak olyan kiterjedtek, mint a kamionosok 1996/1997 telén tartott akciója idején.
Tegnap este ugyanakkor 32 órás sztrájkot kezdtek a légiirányítók. Munkabeszüntetésük célja az, hogy kifejezzék szolidaritásukat a vasúti és más közszolgáltatási dolgozókkal, akik ma tömeges demonstrációkon tiltakoznak a privatizációs tervek ellen.
(NAPI)
