Az Egyesült Államokban ma újraválasztják a teljes képviselőházat és a szenátus egyharmadát. A 435 tagú képviselőházban a republikánusoknak jelenleg 6 fős többségük van, a szenátusban viszont 51-49 a megoszlás a demokraták javára. A közvélemény-kutatások szerint a két párt a mai választások után is nagyjából 50-50 százalékban fog osztozni a helyeken, de néhány körzetben a verseny az utolsó pillanatig nagyon szoros volt. Szinte biztosra vehető azonban, hogy a szenátusban egyik fél sem szerzi meg a 60 fős többséget, amelyre csaknem az összes törvény jóváhagyásához szükség van.
Ezzel együtt rengeteget számíthat, ha a jelenlegi helyzettel szemben valamelyik párt mindkét házban megszerzi a többséget. A The Wall Street Journal Europe (WSJE) összeállítása szerint kettős republikánus győzelem esetén a Fehér Ház és a törvényhozás minden bizonnyal megpróbálja véglegessé tenni a George W. Bush elnök javaslatára korábban elfogadott, de jelenleg csak 2010-ig érvényes adócsökkentéseket. Ezek egy része a sokat kereső állampolgároknak kedvez, akik így nem örülnének az ellenkező választási kimenetelnek, mert a demokraták - ha mindkét házban ők nyernek - inkább a kisebb keresetű alkalmazottak adóját enyhítenék.
A republikánusok tervei közt további fontos elem a katonai kiadások növelése és egy olyan - a gyógyszergyárak javát szolgáló - program beindítása, amelyben az idősek állami támogatással juthatnának hozzá vényre kapható gyógyszerekhez. A demokraták viszont inkább emelnék a munkanélküli-segélyeket, tovább szigorítanák a vállalatirányítási szabályokat, csökkentenék az állami szubvenciókat, valamint többet költenének közoktatásra, szakképzésre és belbiztonságra. Ha fennmarad a status quo - amire jó esély van -, úgy a WSJE szerint valószínűleg egyik párt sem tudja keresztülvinni adóterveit. Ugyanakkor várhatóan mindkettő igyekszik majd a szavazók kedvében járni a népszerű egészségügyi és védelmi programokra fordítandó összegek növelésével, ami a fiskális deficit további bővülését vetíti előre.
P. Z.
