A megkérdezettek 78 százaléka arra számít, hogy a kiadások, amelyek 2001-ben és 2002-ben csak pangtak, 2003-ban tartani fogják a szintet, sőt, emelkedhetnek is.
A a térség technológiai ágazat tartós föllendülése nem következik be 2004 előtt, és az ütem akkor is szerény lesz. Ráadásul nem mindegyik ország néz boom elé.
A brit, ír és olasz cégek élenjárnak majd a fejlődésben, ezzel szemben a német cégek IT-kiadásai várhatóan zsugorodik. Az ágazaton belül a szoftver és az IT-szolgáltatások kétszámjegyes bővülési ütemnek örvendhetnek majd, a hárdverkiadások viszont továbbra is csak stagnálnak.
