A brit feldolgozóiparban szeptemberben 0,1 százalékkal kúsztak feljebb a termelői árak, éves összevetésben pedig 0,4 százalékkal emelkedtek. A szektor beszerzési árai egy hónap alatt ugyancsak 0,1 százalékkal emelkedtek, de 1 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban. Az adatok a Bloomberg szerint azt bizonyítják, hogy a brit gazdaságban továbbra is gyenge a GDP egyhatodát adó feldolgozóipar árérvényesítő képessége. A City várakozásával teljesen egybevágott a brit termelői árak alakulása, így nem meglepő, hogy semmiféle piaci reakciót nem váltottak ki az adatok, amelyek a Bank of England monetáris politikáját nem befolyásolják – közölte a Reuters kérdésére a J.P. Morgan londoni elemzője. A brit jegybank már egy éve a harminckilenc éves mélypontot jelentő 4 százalékon tartja az irányadó kéthetes repokamatot.
