A szeptember végi általános választásokat minimális arányban megnyerő német szociáldemokraták és a velük ismét kormányzati szerepre készülő zöldek koalíciós tárgyalásain megállapodás született arról, hogy kiterjesztik a tőkenyereség-adót az összes tőzsdei tranzakcióra.
A tőkenyereség-adót eddig csak az egy éven belül vásárolt részvények eladása után kellett fizetni. Az intézkedés elsősorban a a kisbefektetőket sújtja. Emellett eltörlik az üzemanyagot és az áramot terhelő ökoadó alóli mentességet, amit eddig bizonyos vállalatok élveztek. A kisbefektetők érdekvédelmi szövetsége már korábban figyelmeztetett, hogy a lépéssel azt sikerülne elérniük, hogy a kisbefektetők csak még távolabbról szemléljék a hatéves mélyponton vergődő Xetra-Dax vesszőfutását. Ez utóbbi idén eddig 50 százalékot esett, és ezzel a legrosszabbul teljesítő index a világ legfejlettebb országaiban.
A kormány hitelfelvétele jövőre a korábban tervezett 15,5 milliárdról 18 milliárd euróra, 2004-ben 10,2 milliárdról 13 milliárd euróra emelkedik. Hans Eichel pénzügyminiszter biztosította a pénzpiacokat, hogy a költségvetési hiányt jövőre 3 százalék alatt tartják. Az adóemelés célja, hogy a gazdaság gyengélkedése miatta következő két évben 34 milliárd euróra becsült adóbevétel-kisesést ellensúlyozzák. A kormány a hét végén jelentette be, hogy 2004-ről 2006-ra halasztja az államháztartási mérleg kiegyensúlyozását. A tagállamok eredetileg 2004-re vállalták a nullszaldós költségvetés elérését, de a dátumot Brüsszel áldásával két évvel kitolták.
B. P. A.
A tőkenyereség-adót eddig csak az egy éven belül vásárolt részvények eladása után kellett fizetni. Az intézkedés elsősorban a a kisbefektetőket sújtja. Emellett eltörlik az üzemanyagot és az áramot terhelő ökoadó alóli mentességet, amit eddig bizonyos vállalatok élveztek. A kisbefektetők érdekvédelmi szövetsége már korábban figyelmeztetett, hogy a lépéssel azt sikerülne elérniük, hogy a kisbefektetők csak még távolabbról szemléljék a hatéves mélyponton vergődő Xetra-Dax vesszőfutását. Ez utóbbi idén eddig 50 százalékot esett, és ezzel a legrosszabbul teljesítő index a világ legfejlettebb országaiban.
A kormány hitelfelvétele jövőre a korábban tervezett 15,5 milliárdról 18 milliárd euróra, 2004-ben 10,2 milliárdról 13 milliárd euróra emelkedik. A büdzsé idén és jövőre 1,5, 2005-ben és 2006-ban 2,0 százalékos GDP-növekedéssel számol. A kormány a hét végén jelentette be, hogy 2004-ről 2006-ra halasztja az államháztartási mérleg kiegyensúlyozását. A tagállamok eredetileg 2004-re vállalták a nullszaldós költségvetés elérését, de a dátumot Brüsszel áldásával két évvel kitolták.
B. P. A.
