A tegnap nyilvánosságra hozott felmérés szerint az ír szavazók várhatóan majdnem 3:2 arányban mondanak majd igent a szombati népszavazáson az unió bővítéséről és intézményi reformjáról rendelkező nizzai szerződésre - jelentette a Reuters. A hírügynökség a Sunday Independent dublini lapban megjelent közvélemény-kutatásra hivatkozik. Eszerint a szavazásra jogosultak 41 százaléka fog igent beikszelni, 27 százalékuk pedig nemet. A bizonytalanok aránya 24 százalék és 8 százaléknyi szavazó azt közölte, hogy biztosan nem megy el voksolni. A bizonytalanokat is figyelembe véve az 1101 fős mintán alapuló felmérés azt sugallja, hogy Írország 60:40 százalékban elfogadja a nizzai szerződést - írta a lap. Az unió 15 tagállama közül egyedül Írország nem ratifikálta a megállapodást, miután a tavalyi népszavazáson igen alacsony részvétel mellett 54 százalék volt a nemre szavazó választók aránya.
