BUX 139081.97 -0,51 %
OTP 45520 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Az orosz medve az Intelnek fejleszt

Az Intel Corp. a közeljövőben fel kívánja élénkíteni szoftver- és chipfejlesztő programját Oroszországban - mondta Craig Barrett, a cég vezérigazgatója keddi sajtótájékoztatóján.

2002. október 2. szerda, 15:10

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A világ legnagyobb chipgyártója már korábban is jelezte, hogy rendkívüli módon érdeklődik Oroszország, Kína és India iránt, mivel mindhárom országban meglehetősen olcsón lehetne információ-technológiai leányvállalatokat létrehozni. A cég négy új központot kíván létrehozni a program számára Oroszországban, valamint megtriplázná az ott dolgozók létszámát.
Oroszország egyike a három országnak, ahol nagyobb beruházásokat kívánunk végrehajtani a közeljövőben - mondta Barrett egy Moszkvában, az Intel által szervezett high-tech bemutató kapcsán tartott sajtótájékoztatón. A vezérigazgató azonban hozzátette: Oroszországnak liberalizálnia kell a telekom-szektort, valamint fejlesztenie kell az információ-technológiai
infrastruktúráját. Barrett keveselte a 4,2 milliárd dollárt is, amelyet Oroszország 2005-ig a szektor fejlesztésére kíván fordítani. Mint mondta, ez az összeg megegyezik azzal, amennyit az Intel költ évente kutatásokra és fejlesztésekre.
Szakértők szerint Oroszországot komoly szellemi tőkéje és olcsó munkaereje hozzásegítheti ahhoz, hogy a közeljövőben az IT-piac egyik meghatározó szereplője legyen.

Kummer Krisztián
Kummer Krisztián

Ez is érdekelhet