Dennis Kozlowski, az amerikai Tyco International Ltd. konglomerátum egykori vezérigazgatója tegnap önként jelentkezett az illetékes New York-i ügyészségen, csupán néhány órával azelőtt, hogy új bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt vádat emeltek ellene. A valaha államfők szívesen látott vendégeként is ismert cégvezető azóta a börtön vendégszeretetét élvezi. A júniusban a Tyco éléről önként távozott Kozlowskit tegnapig csak tizennégy rendbeli adócsalással és korrupcióval gyanúsították, de a manhattani ügyész bejelentése szerint őt és a cég két korábbi felső vezetőjét már a legkülönfélébb pénzügyi csalásokkal is vádolják. Az ügyész szerint Kozlowski több mint 170 millió dollárt lopott el a Tycótól - ebből 58 millió dollár az engedély nélkül felvett bónusz és 43 millió dollár az engedély nélkül felvett hitel -, és további több mint 430 millió dollárhoz jutott értékpapírok csalással való eladásából. A Tyco volt pénzügyi igazgatóját a bűncselekményekben társtettesként való közreműködéssel vádolják. A harmadik gyanúsított a cég egykori vezető jogtanácsosa, aki állítólag több mint 14 millió dollár hitel megszerzése érdekében pénzügyi adatokat hamisított. Az ügyészségtől függetlenül az értékpapír- és tőzsdefelügyelet (SEC) mindhárom üzletember ellen polgári pert indított, ugyanazon vádakkal - jelentette a Dow Jones.
B. P. A.
