A belső kereslet növekedésének köszönhetően háromhavi összevetésben az első negyedévi 0,6 százalékos ütemmel azonos mértékben bővült a cseh bruttó hazai termék (GDP) a második negyedévben is, éves összehasonlításban azonban a 2,8 százalékos növekedés 2,5 százalékra lassult. A prágai statisztikai hivatal (CSU) mindazonáltal arra figyelmeztetett, hogy az adatok az árvíz miatt esetleg nem teljesen pontosak, mert nem kaptak megfelelő statisztikai mutatókat. A félév egészében 2,6 százalékkal bővült a cseh gazdaság az előző év azonos időszakához képest. A háztartási kiadások éves összevetésben 3,9 százalékkal, az állami kiadások - főleg a hazai gyártású L-159 harci gépek beszerzése miatt - 4,6 százalékkal nőttek. Marie Bohota, a CSU elnöke a Reuternak elmondta: a harmadik negyedévben a GDP-bővülés várhatóan éves összevetésben 1,3-1,8 százalékra lassul és a teljes évben 1,5-2,5 százalék közötti ütem várható.
A prágai jegybank, amelynek GDP-prognózisa 2-2,7 százalékos bővülést feltételez, a hétfői intervenció után ismét emlékeztette a devizapiacot, hogy minden lehetséges eszközzel megakadályozza a korona erősödését, akár a jelenleg 3 százalékos kéthetes repokamat csökkentésével is, mert nem lát inflációs nyomásra utaló jeleket. Az egyesült államokbeli Moody's hitelminősítő pozitívan értékelte az ország gazdasági helyzetét és perspektíváit, így stabil kilátásokkal megerősítette a cseh devizaadósságok Baa1 besorolását.
