Az eurózóna gazdasági növekedési ütemének lassulására figyelmeztető adatok láttak tegnap napvilágot: a feldolgozóipari beszerzési menedzserindex (PMI) a júliusi 51,6 pontról augusztusban 50,8 pontra csökkent, így vészesen megközelítette a növekedés és a zsugorodás választóvonalát jelentő 50 pontot. Az elemzői konszenzus 51 pontot várt a térség feldolgozóiparának mintegy 92 százalékát adó nyolc ország 2500 vállalatvezetőjének megkérdezése alapján a Reuters megbízásából számolt indexre. A PMI-adatok arra utalnak, hogy lassan elfogy a fellendülés ereje és nagyon valószínű, hogy újabb recesszió köszönt be a szektorban, ami az egész gazdaság teljesítményét illetően is rossz jel - véli a Nomura elemzője. A Bloomberg által megkérdezett elemzők egyenesen attól tartanak, hogy elmarad a második félévre várt fellendülés: továbbra is kicsi az európai és az észak-amerikai piacok által támasztott kereslet, ugyanakkor a fogyasztók csökkentik kiadásaikat és a vállalatok elhalasztják állóeszköz-beszerzéseiket.
A PMI-adatok szerint augusztusban egyaránt visszaesett a kibocsátás és az új rendelések állománya. A szektor vállalatai ezzel egy időben tovább építik le a létszámot. Az eurózóna legnagyobb gazdaságában, Németországban a feldolgozóipar már zsugorodik, az index 50,1-ről 49,1 pontra zuhant, részben az árvízkatasztrófa miatt apadó belső kereslet nyomán. Franciaországban 53,5-ről 52,2 pontra süllyedt a PMI, ami azt jelzi, hogy a második legnagyobb gazdaságban a feldolgozóipar ha kisebb lendülettel is, de legalább növekszik. Az eurózónához nem tartozó Nagy-Britanniában ezzel szemben a tendencia megfordulni látszik, hiszen az index 49,5-ről 51 pontra emelkedett, noha a City csak 49,4 pontra, további zsugorodásra számított.
B. P. A.
