Az ECB májusi havi jelentésében kedvezőtlenebbnek ítéli az inflációs kilátásokat az eurózónában, mint az év elején voltak, de továbbra is arra számít, hogy a következő hónapokban folytatódik az áremelkedés ütemének mérséklődése. A kilátások bizonytalanabbá válását jelzi mindazonáltal, hogy a jelentésből kimaradt a múlt heti közleménynek az a kitétele, hogy az infláció hamarosan a középtávra kitűzött 2 százalékos plafon alá süllyed. Áprilisban az előzetes adatok szerint a márciusi 2,5-ről 2,2 százalékra csökkent az infláció az eurózónában - emlékeztetett a Bloomberg.
Az ECB szerint az infláció mérséklődésére főként a statisztikai hatások miatt lehet számítani, mert a múlt év első felében erőteljesen emelkedtek az élelmiszerárak, de a csökkenés üteme speciális átmeneti tényezők, így az olajárak alakulásának függvénye. Ugyancsak aggasztó a jelentés szerint a szolgáltató szektorban érzékelhető árnyomás: márciusban 3,1 százalék volt a 12 havi infláció az ágazatban. A jelentés ismét mérsékletre int a béremelések terén, ami a németországi fejleményekre utal, ahol a legnagyobb szakszervezet, az IG Metall sztrájksorozatot indított bérkövetelései alátámasztására. A jelentés nyomán emelkedett az eurózóna államkötvényeinek hozama, mivel a hangnemváltás nyomán a piac arra számít, hogy az ECB az eddig vártnál hamarabb rászánja magát a kamatemelésre. A kormányzótanács a múlt heti ülésén változatlanul hagyta a jelenleg 3,25 százalékos irányadó kamatot.
A jelentés megismétli, hogy az idén a gazdaság fokozatos megélénkülésére lehet számítani, így a növekedés üteme az év végéig 2-2,5 százalékra gyorsul. Az ECB jelentése a bank által megkérdezett gazdaságkutatók véleményét is idézi, akik szerint az infláció az idén 2 százalék fölött marad az eurózónában. Az átlagos infláció a kutatók szerint 2,1 százalék lesz, azaz 0,4 százalékponttal magasabb, mint amennyit az előző negyedévben prognosztizáltak. Jövőre a korábban jósolt 1,8 helyett 1,9 százalék lesz az áremelkedés átlagos üteme. A gazdasági növekedés üteme viszont gyorsabb lesz szerintük a korábban jelzettnél: jelenleg 1,4 százalékos GDP-bővülést várnak erre az évre, a korábbi 1,3 százalékossal szemben.
G. T.
