A 12 havi infláció az Eurostat előzetes adatai szerint áprilisban a négy hónapos mélypontot jelentő 2,2 százalékra süllyedt az eurózónában a márciusi 2,5 százalékról. A Reuters elemzői konszenzusa 2,2, a Dow Jonesé 2,3 százalékos inflációt valószínűsített. A szakértők egy része attól tartott, hogy az utóbbi három hétben végbement 8 százalékos olajár-emelkedés begyűrűzik a fogyasztói árakba, de a magasabb energiaköltségek nem hatottak különösebben az inflációra. A szakértők egy része ezért most már azt sem tartja kizártnak, hogy az infláció májusban az Európai Központi Bank (ECB) által középtávra célul kitűzött 2 százalékra csökken.
A lefelé mutató trend egyúttal igazolja az ECB vezetőinek nem is olyan régen még erős kétkedéssel fogadott előrejelzését, hogy az infláció hamarosan 2 százalék alá süllyed.
Az igazgatótanács mai ülésén így senki nem számít a tavaly november óta változatlan, 3,25 százalékos irányadó 2 hetes repokamat-minimum módosítására. Az ECB általános vélekedés szerint mindaddig kivár a kamatemeléssel, amíg nincsenek egyértelmű jelei a gazdasági fellendülésnek a térségben. A kiskereskedelmi forgalom februárban 0,5 százalékkal, éves összevetésben pedig 1,3 százalékkal nőtt, kétszer olyan gyorsan, mint az elemzők várták, a márciusi munkanélküliségi adatok azonban nem utalnak a gazdasági helyzet javulásra. A vállalatok a világgazdasági helyzet bizonytalansága miatt ódzkodnak a munkaerő-felvételtől - írta a Dow Jones. A munkanélküliségi ráta a januárival és a februárival megegyezően 8,4 százalék maradt, ami megfelel az előzetes piaci konszenzusnak. Az eurózóna második legnagyobb gazdaságában, Franciaországban az arány 9-ről 9,1 százalékra, tizenhét hónapos csúcsra emelkedett. A legmagasabb értéket, 12,9 százalékot Spanyolországban mutatott ki az Eurostat, a legkisebbet, 2,6 százalékot pedig Luxemburgban. A 15 tagú EU egészében ugyancsak változatlan, 7,6 százalékos maradt a munkanélküliek aránya. Az eurózónában 11,5 millió állástalant tartottak nyilván, az EU egészében pedig 13,3 millió főt.
B. P. A.
