A tagjelölt országok elfogadhatatlannak tartják az Európai Unió álláspontját, miszerint az új tagok a belépés pillanatától a kötelező hozzájárulás teljes összegét fizessék be az EU költségvetésébe, hiszen ez jelentős terheket jelentene számukra.
Brüsszel a tegnapi főtárgyalói fordulón cserébe azt ajánlotta: kompenzációt fizet az új tagoknak, nehogy az EU-költségvetés nettó befizetőivé váljanak, ezt azonban a legtöbb tagjelölt elutasítja. Több ország - köztük Magyarország, Lengyelország és Szlovénia - azt kívánja elérni, hogy a teljes hozzájárulást csak egy átmeneti időszak után kelljen befizetni, ami alatt fokozatosan emelkedne az összeg. Varsó ötéves átmenetet javasol, amelynek első évében csak 10 százalékot fizetne be - jelentette a Reuters.
A teljes hozzájárulás, melyet a vám- és áfabevételek alapján számítanak ki, Lengyelország esetében évi 2,5 milliárd euró, ami komolyan megterhelné az amúgy is egyensúlyzavarral küszködő büdzsét. Az első év különösen nehéz lenne, mert a pénzt azonnal be kell fizetni, míg a Brüsszeltől kapott összegek csak később érkeznek. (Az agrártermelőknek járó közvetlen támogatást például a második évtől fizetnék.) A költségvetési fejezetről várhatóan az utolsó maratoni tárgyalásokon születik megállapodás, valamikor decemberben.
(NAPI)