A Dow Jones hétfőn 10 021,57 ponton fejezte be a kereskedést, 1,1 százalékkal alacsonyabban a pénteki zárásnál. A Nasdaq Composite 1950,42 ponton zárt az év utolsó napján, 1,9 százalékos veszteség után, az S&P-500 pedig 1,1 százalékkal, 1148,08 pontra esett vissza. A forgalom gyér volt, hiszen sokan már szabadságon voltak. A Nasdaq egyik legnagyobb vesztese a 16 százalékot süllyedő ImClone Systems Inc. volt, amely figyelmeztetett, hogy késik egy új rákgyógyszere bevezetésével. A hír a Bristol-Myers Squibbnek sem tett jót, mert az ImClone vele közösen készült a gyógyszer forgalmazására. Gyengült az Oracle is, amely pénteken zárás után bejelentette, hogy 400-800 fővel csökkenti létszámát, főleg Észak-Amerikában. Jól szerepeltek viszont a légitársaságok, miután híre kelt, hogy az America West Airlines - a légitársaságok közül elsőként - kormánygaranciát élvező kölcsönhöz jut hozzá. Ezzel indult be az a program, amelynek keretében az USA kormányzata 15 milliárd dollárral megsegíti - leginkább garanciavállalás formájában - a szeptember 11. után bajba jutott légitársaságokat.
Rövidített kereskedésben, de volt élet a londoni tőzsdén is, ahol a FTSE-100 5217,4 ponton, 0,48 százalékos csökkenéssel zárta a napot, csekély, de hektikus forgalom mellett. A különösen sokat szereplő médiavállalatok közül a WPP 1,3 százalékkal, a BSkyB 2 százalékkal erősödött, míg a Pearson 1,1 százalékkal gyengült. A banki papírok - köztük a Lloyds TSB, a Barclays és a Standard Chartered - általában gyengélkedtek.
A FTSE-100 tavaly 1005,10 pontot, 16,2 százalékot veszített értékéből - ez minden idők legnagyobb visszaesése a londoni index történetében. A Dow Jones 2001-ben 11 436,42 ponttal jutott a csúcsra, a mélypontot 7926,93 ponttal érte el, a Nasdaq pedig 2892,36 és 1387,06 pont közötti pályát futott be. A Dow Jones 7 százalékkal, a Nasdaq 21 százalékkal, az S&P-500 13 százalékkal vesztett értékéből 2001 során. Mindegyik index csökkent már 2000-ben is; az S&P 500 és a Nasdaq Composite utoljára 1973-74-ben esett vissza két egymást követő évben, a Dow Jonesszal legutóbb 1977-78-ban esett ez meg.
Tegnap a világ nagy tőzsdéi zárva tartottak.
(NAPI)
