BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Megállt a német infláció mérséklődése

2001. december 20. csütörtök, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Németországban a három tartomány adataiból számolt előzetes fogyasztói árindex azt mutatja, hogy decemberben megállt az infláció csökkenése. A wiesbadeni statisztikai hivatal tegnapi jelentése szerint Hessenben novemberhez képest stagnáltak a fogyasztói árak, míg Bajorországban és Baden-Württembergben egyaránt 0,2-0,2 százalékkal emelkedtek, azaz az olajár esésének köszönhetően kisebb mértékben nőttek a vártnál - írta a Reuters. A 12 havi infláció Hessenben 1,5 százalék, Bajorországban 1,8 százalék, Baden-Württembergben pedig 2 százalék volt. Az adatok alapján az elemzők szerint decemberben a novemberivel azonos, 1,7 százalék marad a 12 havi infláció. A szakértők mindazonáltal úgy vélik, hogy az áremelkedés mérséklődésében csak átmeneti a szünet, és eddig semmi sem utal arra, hogy az euró készpénz formájában való megjelenése miatt a legcsekélyebb inflációs nyomás alakulna ki.

Bana Péter
Bana Péter

Ez is érdekelhet